2017. március 28., kedd

Kályhaépítés 47 - Első begyújtás, avagy próbatűz avagy szárítótűz

Az egyik szomszédom nézegette a kályhát és azt mondta tiszta jó ez a kályha, ha netán nem is fog működni dísznek is megteszi a nappaliban :-) Oztán elkacagtuk.... picit drága dísztárgy lett volna...

Nos, úgy néz ki, hogy nemcsak dísz lesz belőle, fűteni is fogunk vele :-)

Tegnap megtörtént az első begyújtás, és jelentem: megy mint egy svájci óra.


első begyújtás tömegkályhába



Jópáran várták az első begyújtást, így ígéretemhez híven készítettem egy videót is, hogy a többi mellett legyen ez is dokumentálva.

Imhol:


2017 március 27, egy tavaszi napsütéses napon ment a teszt, kinti hőmérséklet 3,5 -4,8 fokok között zajlott az égés időtartama alatt, házon belül pedig 9 fok körül volt.

Kb 5-6 kg fát, bükkfát raktam bele, a tetején egy kis fenyőfa gyújtóssal.

Lezártam a benti levegőellátást(hamuzó + nagyajtón a lyukacskákat), és csak kinti levegőellátással ment a teszt...a teljes égés vajmi 50 percet tartott...

(csak zárójelben írom: ma megismételtem a begyújtást csak belső levegővel és úgy is rendben, annyi különbség, hogy úgy 5-10 perccel tovább tartott az égés, lehet ha nem épp annyi fával történt, kevesebb gyújtóssal indult talán...vagy kisebb slunggal jött bentről a levegő, nem tudom..)

A telefonomon elindítottam egy stoppert, ami ment elejétől a végéig, és amit közbe-közbe megvillantok a videóban, ezt azért, mert az 52 percnyi égésről csak mintavételeket vettem, összesen 16 percnyit, ennyi a videó hossza, hogy a fontosabb momentumok látszodjanak.

A kályha valószínűleg csontszáraz volt, hisz tavaly óta ott gubbaszt, a segédkémény még viszont friss, és a felső 3-4 sora szinte tömörben van kirakva agyaghabarccsal, szóval az belől még tutti, hogy csuromvizes, amint a videóból is kiderül. Teljes megrakással nem akartam így elsőre meghősokkolni a kályhát, majd lesz teljes megrakás is..

Amit én tudni akartam ettől a próbatűztől az az, hogy kimegy-e a füst.
Nos, szerintem kimegy, semmi visszafüstölés nem történt, annak ellenére, hogy ez a napsütéses tavaszias idő nem épp a legkedvezőbb neki, a téli hidegek ennél már csak jobbak lesznek.

A számítások
/ ha visszanézzük a kályha nyomásveszteségéről írt bejegyzést (http://tomegkalyha.blogspot.ro/2016/04/szamitasok-12-kalyha-nyomasvesztesege.html )  /

kinti +10 fokig garantálták a működést, szóval a plusz 5-el paramétereken belül voltunk.

Első benyomások: titokban (naivan) reménykedtem, hogy a sütőajtó korommentessége nálam hátha összejön, de úgy néz ki a fekete sütő nálam is fekete lesz (ezt nem szégyenlem, sztárszakik sem garantálják az üveg korommentességét) (esetleg fórumokon dől a szöveg az ablaköblítésről, de ha vallatásra kerül a sor akkor nem, ez személyes tapasztalat). Azért sem aggaszt ez a dolog, mert ugyancsak láttam sztárszaki kályháját első begyújtás után koromfeketén. Csakhát különböző mítoszok keringenek a neten a tömegkályháról, hogy "elpárologtatja a fát" meg miacsoda, nos én hasonló mítoszokban nem hiszek.

Szerintem mítosz az a tömegkályha, amelyikbe a fehér abroszt meg lehet forgatni és tiszta marad, de ha valaki tud ilyet legyen szíves dokumentálja, hadd tanuljon a nép :-)


Második dolog, ami viszont így elsőre féligmeddig aggaszt,  az a videó 14:40 percénél, azaz az égés 40. percénél következett be: 40 perc égés után kicsorgott seperc alatt 0,8 deci kondenzvíz a kéményből. (tegnap még nem tudtam, ui. a földre csorgott ki, ma viszont megismételtem a begyújtást és kifogtam egy pohárkába: ugyanaz történt, az égés 40. percénél visszafolyt a Leier kéményből szűk deci kondenzvíz...

Eleinte megijedtem, de oztán rájöttem, hogy ez nem lehet az égésből, ez esetben ui. egyrészt hamarább és folyamatos kellett volna legyen, márpedig csend volt 40 percig és olyan szépen füstölgött a kémény :-)

Én ezt két dologgal magyarázom: a segédkémény amikor felmelegedett kezdte kiizadni a belsejében lévő még nyers agyaghabarcsvizet, meg is sötétedtek azok a téglák és izzadtak lettek a végére. Szóval feljött belőlük (a köztük lévő még friss 3-4 sornyi agyaghabarcsból) a víz a felszínre. A 40 perc azért kellett, hogy felmelegedjenek a téglák annyira. A másik, ez csak pici ráadás, hogy a fa sem volt száraz, kintről szedtem Apumtól az udvarból, letakarva volt, de most a tavasszal már volt egy jópár zuhé és elég magas páratartalom, tutti, hogy szedett magába vizet, amint azt a mai ismétlésen is megfigyelhettem, gőzölgött égés közben rendesen. Épp annyit nem, hogy csorogjon, de a füst vegyült gőzzel, láthatóan.

A 40 perc késleltetés viszont azt jelenti számomra, hogy a felmelegedett vizes 3-4 téglasor a bűnös érte.

A kémény füstje mint a videóban is látszik, végig fehér, olyan fázis is volt, hogy alig láttam, ok, kis mennyiségű tüzelővel történt a dolog.

Lehet ha nem állok neki mostmár kiszárítótüzelni a kályhát, mert fűteni már nem kell a házban és épp elég dolgom van más, node ez a sztory az új fűtési szezon kezdetekor úgyis ki fog derülni.

Én merem remélni, hogy az általam feltételezett forgatókönyv fog lezajlani ősszel is.

Azt is dokumentálni fogom, illetve a szezonbeli tapasztalatokat is.

Apropó: így néz ki a tűztér és a sütő az első két napi tűz leégése után, a feketesütő fekete, ismétlem nem fehér hanem fekete :-)   :


Szép nézni a videót, ahogy a lángok nyaldosnak...de számomra az első begyújtás csak azt az alapvető, de fontos információt hordozta, hogy kimegy a kályhából a füst. Csak ennyit. Ez a minimum egy kályhától ugyebár. Szóval a minimumteszten szerintem átment.

Esetleg kis plussz, paraszti logikával: ha kimegy a füst és annyi járaton hosszanvándorol, akkor legalább egy fémkandallónak meg kell feleljen hőkinyerés szempontjából.
próbatűz, szárítótűz, első begyújtás tömegkályhába
Viszont a kályha és égés hatékonyságára vonatkozó információt én ebből nem tudok (és nem is tudhatok) levonni.
Talán majd az első 5 év szezonfűtési tapasztalat ad erről is némi infót.

Vagy ha valaki besegít, hoz egy mérőműszert és hosszanmérjük. Dokumentálva. Én állok elébe. Csak mert jobb a mért dolog mint bármi más duma...

A-tól Z-ig hosszandokumentáltam a kályhaépítést, azt hiszem az utolsó téglájáig és csavarjáig, méréssel viszont kerekebb lenne a kép, az tény.

Addig is minden jót!













2017. március 25., szombat

Kályhaépítés 46 - Kémény és segédkémény befejezése

Van egy tartozásom, azazhogy befejezem a blogon a kályhaépítés-közvetítést, begyújtási teszttel együtt. Illik betartani.


Eltűntem a télen az építkezéssel, de nem örökre.
Szóval nem, nem, ..., nem felejtettem el.

Nyugi, én is kíváncsi voltam/vagyok a kályhára, de nem annyira. Hálistennek jó telünk volt. Az időjárás akadályozott a házépítési dologban, de nem haragszom rá. A fontosabb dolgokkal tudtam haladni házügyben is..

A tél legyen hideg, a nyár meleg. Az a dolga. S a kutyának, hogy ugasson.

Egyszóval úgy lefagyott decemberben, hogy tavaszig nem olvadt ki, a kéményem ott maradt a tetőcserépig kirakva, s várta a tavaszt.

Tavasszal pedig várta a szabadidőt s azt a 3-4 nap esőmentes időszakot, amikor kirakhattuk. Szinkronizálva másokkal is. Ui. a tetőn a 22-es kémény betontéglájának a rakosgatása nem egyemberes feladat.
No de a héten megtörtént, volt 3 napsütéses napunk és megrittyentettük a két kéményt (a nagyobbik a tömegkályhakémény, a kisebbik az másfajta :-) a pincéből érkezik).

S íme, lett két irdatlan, kétlövetű fegyver a tetőn:

Leier kémény kirakása tető fölé - tömegkályhához kémény


Még régebbecske összekötöttem a kályhát a kéménnyel, azaz megraktam a segédkéményt is, de nem számoltam be róla, de mivel ez is a kályha része, azért ne maradjon ki.

Először is Ignácz bácsi csatornással hajtattam az alábbi összekötő csövet, úgy hogy a 22-es kémény kerámiabekötés elemébe kotyogva belecsússzon  és még a kőzetgyapot is férjen be tömítésnek.
Megfúrtam és hegesztettem hozzá az alábbi kart, meg elzáró lapocskát 3mm-es lemezből..

súber - síber készítése

súber - síber készítése pillangószeleppel

súber - síber készítése pillangószeleppel

súber - síber készítése tömegkályhához pillangószeleppel
súber - síber készítése tömegkályhához pillangószeleppel
Előtte persze megmértem a bekötés dőlésszögét, az elv az volt, hogy a kar vízszintes, azaz stabil pozíciójában a súber nyissa a füstjáratot, az instabil, azaz függőleges pozícióban pedig zárja:
tömegkályha kéménycsatlakozása

A végeredmény ezen a videócskán látszik:



 S kiraktam a segédkéményt az alább látható módon:


tömegkályha kéménycsatlakozása - segédkémény

tömegkályha kéménycsatlakozása - segédkémény


segédkémény építése

segédkémény építése tömegkályháhozsegédkémény építése

segédkémény építése tömegkályhához

segédkémény építése tömegkályhához

segédkémény építése tömegkályhához

segédkémény építése dán tömegkályhához

segédkémény építése dán tömegkályhához

segédkémény




A két kémény közötti részt befalaztam,
de mivel a nagyobbik fiacskámnak már voltak régészeti tapasztalatai (dinoszaurusz csontot kerestünk, és biza nehéz volt találni, így egy játéküzletben lévő csomagról piszkáltuk le a "földet"), na szóval úgy döntöttünk, hogy a régészek munkája nehéz és ezért megkönnyítjük.

Ezért egy Tokaji Szamorodni Édes palackba egy titkot zártunk el, amit befalaztunk a kályha mögé.
Egész pontosan két titkot, mivel mindkét kisfiam írt valamit egy papírdarabra, arról amit éppen gondolt, és bedugtuk, vízhatlanba csomagoltunk és befalaztuk.

Nem árulom el, hogy mit.

Az biztos, hogy ha jópárszáz vagy ezer év múlva itt régészeti ásatások folynak, akkor tudni fogják a fiacskáim nevét, korát, és mély gondolataikat..
Na meg, hogy mindez mikor történik az időben!
Radiokarbon módszerrel sem kell bajlódniuk.

És persze lesz ott országcímer is, hogy pontosan tudják hová tartozunk.



 szöveg a palackban Tokaji Szamorodni Édes





p.s.

Közben elkészült a közfal is amibe a kályha "beleszövődik", de nincs képem róla, majd később hozom...Úgyis lesz még egykét művelet, arról ahogy a kályha  a "környezetébe simul".

Pár nap múlva meggyújtom az első tüzet is, arról is beszámolok.
Most még nem, mert a kémény kerámiaelemeinek 10 nap a teljes kötési ideje, szóval várok még pár napot.