2016. július 25., hétfő

Kályhaépítés 27 - padkalefedés javítás, második sor


Pár napot nem dolgoztam a kályhával, ez arra is jó volt, hogy elgondolkozzak egy dolgon a padkával kapcsolatban.

Beszéltem Tamással a Cricerom.ro-tól, belelátott ő már egypár kályhaépítésbe, és azt javasolta, hogy ne födjem le 2 rend 6cm vastag téglával a padkát, mert ott már langyosabb a füstgáz(szerinte nem lesz több 150 foknál a második padkánál) és nem fogja átadni a meleget. Amiket nála építettek, a standard a 3cm-es vastag lapokkal való lefödés volt, illetve 1 sor tégla a maximum.

Egy ismerősömet is felhívtam, aki boldog Gömböc-tulajdonos (a Lars féle), ő viszont ennek ellentmondó véleménnyel volt, azaz náluk az van, hogy ha begyújtanak nem lehet létezni a padka környékén aszondja, azaz túl meleg van ott, ráülni nem nagyon lehet. És úgy emlékszik, hogy 1 sor 6cm-essel volt lefödve. Az is igaz, hogy elég szűk a hely a padkájuk körül, rövidke is a padka, max 1m hosszú és be van szorítva egy szobasarokba ahol "megszorul" a meleg. (A padkából direkt megy a füst a kéménybe, ha ott olyan forróság van valszínű, hogy elég sok meleg is kisoson plusszba a kéményen, gondolom én)...

Hallgattam Tamás véleményére  és a hátsó padkából visszabontottam azt a 6db téglát ami az ülőkét födte, és visszaraktam úgy, hogy 1 sor lefödés kerüljön ebből a trapéz keresztmetszetű, 6cm vastag téglából, amit majd burkolok 3cm-es lapokkal (az amiből ki lehet hozni az esztétikusabb lefödést).

Így fugával együtt 10cm vastag lesz a padkalefödés az ülős részeken.
Ahova a kályha hátsó fala nehezedik, ott pedig meghagytam a két sor trapéztéglát(12cm vastagság), statikai szempontból, hogy bírja el könnyedén a falat. (hogy hogy jön ez a fal, az hamarosan kiderül a továbbiakban).


A sobarul.com-osok hőátbocsátás szimulátorával megfuttatva pedig, ezt mutatja az elmélet:
Falvastagság: 10cm
Fal hővezetőképesség: 0,65W/mK
alfa belső együttható(a falon belüli levegő és a fal belső felülete közti hővezetés jellemzője): 15W/mpK
alfa külső együttható(a falon kívüli levegő és a fal külső felülete közti hővezetés jellemzője): 13W/mpK
Falon belüli levegőhőmérséklet: 150C
Falon kívüli levegőhőmérséklet(szobahőmérséklet): 20C
 K együttható (hőátbocsátási együttható Dt = 1C esetén): 3,36 w/mpK
Hőátbocsátás: 437,1 w/mp
Fal belső felületének hőmérséklete: 120,9 C
Fal külső felületének hőmérséklete: 53,6 C

Szóval a padka tetején eszerint 53 fokos hőmérsékletre számíthatok(telepakolt kályhával).

A padka oldalán pedig (ahol 14cm-es a falvastagság): 
Fal belső felületének hőmérséklete: 125,9 C
Fal külső felületének hőmérséklete: 47,9 C
 ( érdemes megfigyelni a fenti két sort és levonni egy következtetést: vastagabb fal esetén, mivel jobban szigetel, a fal belső, füstgázzal érintkező felülete magasabb hőmérsékletet érhet el, a külső, azaz szoba felőli oldala, azaz felülete pedig alacsonyabbat, szintén a vastagabb fal miatt, amin nehezebb átvergődnie magát a melegnek...)


Majd beszámolok használat után a tapasztalatokról.
Egyelőre lefödöm 10cm-es réteggel felülről, persze ezt majd később is újrarakhatom, anélkül, hogy a kályha többi részéhez hozzámatassak, ha úgy szükséges...Persze jobb volna elsőre eltalálni, hogy majd berendezett lakásban ne kelljen maszatolni...Akik raktak már ilyet, azoknak persze könnyű, én még sosem, így biztosabb a dologban csak az első fűtési szezon után leszek.

 Ez az a szakasz amit visszabontottam az előző (26-al számozott) bejegyzés után:


füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

 Ülőke alatt 1 sor lesz, a kályha hátfala alatt pedig kettő, mint az alábbi képből is sejlik: 

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában




Hásó padka ötödik sora befejezve:
füstjárat, padkalefödés tömegkályhában


füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában


füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

Hatodik sor elkezdve saroktéglával:

fugázás tömegkályhánál agyaghabarcssal és padlófűtéscsővel
Fugázáshoz kezdetben egy 10mm-es átmérőjű vasrudacskát használtam,
a 8-9-10 mm-es fugákhoz (amilyet végülis rakok) viszont jobb egy ilyen 12-13mm-es átmérőjű PVC csődarabka (villannyvezetéshez használt vagy padlófűtéscső), ezzel bátrabban rá lehet húzni a még meg nem száradt fugára, így megnyomja és megtömöríti picit a felületét, a széleken kitüremkedett részek pedig frissen könnyen lepotyognak. Majd úgyis lesz egy kályhakefélés a végén...
A fugakíhúzást érdemesnek tartom még frissiben elvégezni, ui. láttam egy DIY kályhát ahol megkeményedett az anyag és utólag ugyanez a kihúzás már nem működik...

fugázás tömegkályhánál agyaghabarcssal és padlófűtéscsővel

Itt baloldalt(alábbi kép) is fal fog nehezedni az áthidalásra, ezért két sor trapéz alakúval hidaltam át.
Mondjuk itt nem megy teljesen hosszan a fal az áthidalás fölött, csak épp az a 25cm-es híd fölött, ez esetben valószínű egy sor is megtette volna, ui. a fölötte lévő normál téglaszövések is tartják, mint minden normális falat, de azért úgy érzem, hogy jobb elővigyázatosnak lenni a hőnek kitett felületekre, azok nem épp normál falkategória...





füstjárat, padkalefödés tömegkályhában
 Ezen az alábbi képen látszik a falak alatti 2 sor áthidalás:

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

Itt már a hatodik sor felrakva (második sor padkalefödés helyenként):

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában


Erre a padkalefödésre egy 3cm-es lefödést fogok még tenni (kell hozzak olyan téglát mert még nincs nálam):

füstjárat, padkalefödés tömegkályhában


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése